Magyar Iskola – Február
“Gyerünk, gyerünk, indul a hathengeres limbó-hintó,
Aki átbújik a léc alatt, velünk jöhet.
Vigyázz, lejjebb is megy még a léc,
Hajolj hátra, míg földet érsz!”
Hungária (Fenyő-Novai)
Aki 2017 február 11-én Chandlers Fordban járt izgalmas kavalkádba csöppent. Találkozhatott a szelìd Süsüvel és a galád Sárkányfűárussal, a szépséges Macskacicòval és a legkisebb királyfival. A szilvafáról lepottyanó kis szilvával, Csupafüllel a beszédes nevű kisnyuszival, aki mellől persze a Kockásfülű sem hiányozhatott. Velünk ünnepelt a nevetős Piroska és a komoly nagymamája, táncra perdült Jancsi és Juliska. A kicsi fürge ürge, a bátor Rumini és vagány barátja is nagy sikert arattak. Erre kószált a két paripa Csoda és Kósza, sőt gróf Széchenyi is beugrott látogatóba, és magával hozta William és Adam Clarkot is. Boszorkányokkal, kalózokkal, csíkos tigrisekkel, kiscicákkal, nyalka huszárral, piros kalapos gombával, Bogyóval és Babócával meg egy örökké mosolygó kis Minionnal is találkozhatott a hozzánk betérő.
Kicsik és nagyok igazán kitettek magukért. Nagyon ötletes produkciókat, parádés jelmezeket, ügyes díszleteket láttunk. Volt furulyaszó, gitár, skót duda. A büfében Klári a mákos gubától a retro szendvicsig sokféle finomsággal kényeztetett bennünket. Farsangi fánk és tombolanyeremény is jutott mindenkinek. A limbó bajnokságot pedig egyértelműen megnyertük : )!
“Könnyen lebillen a limbó-léc, – limbó,limbó,limbó-láz.
Húzd be a hasad, mert hozzáérsz. – limbó,limbó,limbó-láz.”
Hungária
“…Volt egy ember, nagybajúszos.
Mit csinált? elment a kúthoz.
De nem volt viz a vederbe’,
Kapta magát, telemerte…”
Petőfi S.: Arany Lacinak
“…Fél a lábam, szemem fél,
de én mégsem félek,…”
“…Vasorrú bába, fekete ruhába’,
seprűnyélen lovagolok el a banyabálba!…”
“…Fekete-sárga, fekete-sárga:
tűzként lobban szeme lángja…”
Gryllus V.: Maszkabál
“…Az igazi férfi
dudán játszik,
vörös szakálla
messzire látszik..”
Gryllus V.: Maszkabál