Magyar Iskola – Június
“A gyerekeknek két dolgot kell adnunk: gyökereket és szárnyakat.”
Johann Wolfgang von Goethe
Lassan zárjuk a Southamptoni Magyar Iskola X. tanévét! Itt az idő az ünneplésre!
Az ünnepségre szeretettel vártuk az Southamptoni Magyar Iskola minden egykori illetve jelenlegi diákját és szüleiket.
Néhány szóban az iskoláról:
A Southamptoni Magyar Iskolát 2009. októberében indítottuk el. Célunk, hogy a gyerekek jól érezzék magukat anyanyelvi, magyar környezetben, bepillantást nyerjenek a magyar irodalom kincseibe, ismerkedjenek a magyar történelemmel, őrizzék hagyományainkat. A foglalkozások oldott légkörben zajlanak, sokat éneklünk, játszunk, mesélünk, és a Csillagszeműek Anglia Néptáncműhelynek köszönhetően nagyokat táncolunk.
Megemlékezünk nemzeti ünnepeinkről, jelmezbe bújunk farsangkor, decemberben várjuk a mikulást, műsort adunk anyák napján. Minden alkalommal készítünk is valamit, amit a gyerekek hazavihetnek magukkal.
Szorosan együttműködünk több magyar szervezettel is. Az együttműködésnek köszönhetően vendégül láthattuk Berg Judit írónőt, Gállné Gróh Ilonát, a Ringató alapítóját, Lackfi János költőt, a BalDor bábműhelyt és Timár Böskét, a magyarországi Csillagszeműek vezetőjét.
Szeretettel várunk iskolánkba minden magyar illetve magyar kötődésű gyermeket valamint kedves szüleiket.
A Southamptoni Magyar Iskola életre hívásában és működésében sokan segítették és segítik a csapat munkáját. A teljesség igénye nélkül: Dave Adcock az iskola elindításában nyújtott jelentős segítséget. Korábbi csoportvezetőink és asszisztenseink: Paskóné Gémesi Zsuzsanna, Varga Ildikó, Smith Erika, Rábainé Kiss Estilla, Nagy Ildikó, Forgham Renáta. A mikulások, a manó, és a csomagok ötletes összeállítói: Csermelyné Baranyi Réka, Elsey Bernadett, Dacza Ági, Tóth Csaba, Csekk Miklós, Dixi, Nagy Gábor. Pilvax-kávéház: Papp Klára. Ficzere zenekar: Vukovich Anita, Nagy Gábor, Elek Szabolcs, Jordán Árpád. Könyvtár: Bozsóki Péter, Tósaki Zoltán. Köszönjük szépen mindenkinek, aki munkájával, részvételével, lelkesedésével támogatja vagy támogatta a iskolánkat.
A 2018/2019-es tanév csapata:
Gonda Hédi
A Southamptoni Magyar Iskola alapítójaként és vezetőjeként azon dolgozom, hogy gyermekeink megismerjék nyelvi, történelmi, kulturális örökségünket, ismerjék nemzeti ünnepeinket, tiszteljék hagyományainkat. Hiszem, hogy számos előnye van a két- vagy többnyelvűségnek és az egynél több kultúra beható ismerete nagyban segít a világot több oldalról, árnyaltabban látni. Tíz éve kisgyermekes anyaként kerestem a lehetőségét annak, hogy gyermekeim magyar közösségbe járhassanak. Mivel a közelben sehol nem működött magyar iskola egykori gyakorló és elkötelezett középiskolai nyelvtanárként képesnek éreztem magam arra, hogy életre hívjak egy ilyen közösséget.
Tizenkét gyerekkel indultunk. Ma több, mint negyven gyerekünk van és sikerült egy remek csapatot is felépíteni, együtt dolgozunk a színes, változatos programokon.
A munkámat önkéntesként végzem az iskolánkban, hétköznap pedig egy helyi általános iskolában dolgozom pedagógus asszisztensként. Férjem Gonda Péter -“civilben” orvos- elkötelezett híve a magyar iskolának, és a háttérből ügyel rá, hogy minden rendben működjön az alkalmainkon. Ha kell fuvarozza a mikulást, cirkuszt igazgat vagy rappel a farsangon, termet rendez, és mindenkihez van egy jó szava.
Frajka Tamás
Fiatalon születtem Budapesten, kora gyerekkorom óta földig ér a lábam. A magyar nyelvet az anyatejjel együtt szívtam magamba. Az utóbbi 24 évet viszont külföldön töltöttem, ami fokozta a magyar nyelv és kultúra iránti tiszteletemet. Mind Seattle-ben, mind Southamptonban fontosnak tartottam a magyar közösség építését, aminek a nyelv és a kultúra ápolása egyik fontos pillére.
A Southamptoni Magyar Iskolát már sok éve önkéntes pénzügyi felelősként és vezetőségi tagként segítem. Civilben pedig nagy adag adatból próbálok használható információkat kicsiholni.
Kántor Marcsi
Utazni, világot látni, más kultúrákat megismerni, hogy azáltal mi is többek legyünk, ez az egyik legmeghatározóbb útravalóm a szüleimtől. Ez az utazás egy francia cserediák programmal keződött el. Később, már felnőttként, keleten Kuwaitig, nyugaton Vancouverig jutottam. Volt ahol heteket, máshol éveket töltöttem és töltődtem az adott ország kultúrájával, és megismertettem a magyar kultúrát a barátaimmal. Mert az utazások során azt is megtanultam, hogy mennyire lényeges az is, hogy ne feledjük honnan jövünk. Ezért tartom fontosnak a magyar iskolánkat, és örülök, hogy én is a részese lehetek annak, hogy alkalmainkon mindent átfogó magyar köntösbe burkoljuk az itt felnövő csemetéinket. Vezetőségi tag vagyok és a titkári feladatokat látom el.
Diószegi Dixi Lajos
Két fiúgyermek édesapjaként kerültem a Southamptoni Magyar Iskolába, alapító tag vagyok. Weboldalkészítéssel korábban megélhetésként, ma már csak hobbi szinten foglalkozom. Hamar kiderült, hogy az iskolának hasznára volna egy közösségi Web felület. A kezdetek óta én gondozom a Web oldalt, frissítem új tartalommal, bízva abban, hogy sokak számára hasznos információkat tudunk online megosztani. Munkámat önkéntesként végzem.
Paládi-Kovács Krisztina
A külföldön töltött évek során megtapasztaltam, milyen fontos, hogy az ember saját kultúráját ismerje, hagyományait ápolja és gyökereit ne feledje. Gyermekkorom óta rajongok a táncért, kisiskolás korom óta több művészegyüttesben táncoltam, néptáncoktatói képesítést is szereztem. A táncos karrier helyett azonban végül a jogi pályát választottam, de továbbra is rendszeresen jártam táncházba és népzenei rendezvényekre. Angliában a tanítás lett a hivatásom. Egy általános iskolában dolgozom tanárasszisztensként, emellett jógaoktató vagyok, néptáncot 2010-ben kezdtem el tanítani. 2014-ben alapítottam meg Timár Böske támogatásával a Csillagszeműek Anglia Néptáncműhelyt, hogy az Angliában élő gyermekek is megismerkedhessenek a Timár módszeren alapuló néptánc oktatással. A Néptáncműhely a családi hobbinkká vált, ahol férjem Paládi-Kovács Gergely közgazdász, humán erőforrás vezető látja el a szervezési és működtetési feladatokat, de ha kell, táncolni is beáll. Guildfordból jövünk tanítani önkéntesként a Southamptoni Magyar Iskolába.
Marjanucz-Bagdi Anita
Anita kislányként elhatározta, hogy soha nem fog felnőni és ezt a kiváló tervét úgy valósítja majd meg, hogy mindig gyerekekkel veszi körbe magát. 20 éve érkezett Angliába, azóta a Szegedi Tudományegyetemen szerzett tanár képesítésével tovább játszhatott az angliai iskolákban tanárasszisztensként, tanítóként és rajztanárként, ezúttal egy másik kultúra megvilágításában. Az itteni iskolákban eltanulta a gyerekektől a felfedezés szabadságát, a játék észbontó erejét és az egyszerűség izgalmas szintjeit. Az otthonról hozott kincsekből fontosnak érzi megmutatni, elmesélni, eltáncolni vagy elénekelni azt, ami a magyarságban olyan csodaszép, és azt, ami a miénk. Mindezt legfőképpen gyereknyelvre lefordítva. Két őrült és csupaszív kislánya megtanította arra is, hogy nem baj ha felnő hozzájuk, anyukának lenni ér, csak ne felejtsen el játszani és mosolyogni. Anita jelenleg szabadúszó mesekönyv illusztrátor, a Southamptoni Magyar Iskola önkéntes tanára, a bournemouth-i Minimanó Klub asszisztense, de legfőképpen ANYUKA, aki ha kicsit felnőtt ugyan, de azóta is gyerekekkel veszi körbe magát.
Vukovich Anita
A zene kisgyermek korom óta jelentős szerepet játszik az életemben. Az általános iskolában kezdtem el megtanulni furulyán játszani, majd zongorázni. Tizenéves koromtól a hangképzés órák is az életem részévé váltak. A zene szeretete határozta meg a pályaválasztásomat is, 2002-ben szereztem diplomát ének-zene, karvezetés szakon. Gyermekkorom óta számos énekegyüttes tagja voltam Magyarországon és Angliában. A Southamptoni Magyar Iskola csapatához 2015-ben csatlakoztam önkéntes énektanárként. Azóta is lelkesen ismertetem meg nép- és könnyűzenei kincseinket a felnövekvő generációval. Egy kislány édesanyja vagyok, ő jelenleg öt éves. Mindketten nagyon élvezzük a Southamptoni Magyar Iskolában eltöltött vasárnap délelőttöket.
Szigeti-Pál Hajni
2012 óta élünk a férjemmel és két gyermekünkkel Southamptonban. A Southamptoni Magyar Iskolába harmadik tanéve járnak a gyerekeim, én pedig az utóbbi két tanévben csatlakoztam a csapathoz önkéntesként. A hétköznapokon tanárasszisztensként dolgozom egy helyi általános iskolában. Ötödik éve foglalkozom sajátos nevelési igényű gyerekekkel, mindent megtéve azért, hogy az adottságaikhoz mérten a legjobban teljesíthessenek. Ezen kívül 12 éve foglalkozom angol tanítással, fordítással, tolmácsolással. Diplomámat 2009-ben szereztem az ELTE angol tanár- művelődésszervező szakpárján. 2019 óta a Peartree Development Fund kuratóriumi tagja vagyok, ahol afrikai és indiai mikroprojekteket támogatunk. 2018-ban szereztem Living Yoga tanári képesítést, és azóta is gyakorlom és tanítom, ami a szívemhez oly közel áll.
Czakó Éva
Műszaki menedzserként végeztem, majd a Wesley János Lelkészképző Főiskola pedagógiai tanszékén tanszéki asszisztensként helyezkedtem el. Itt volt lehetőségem közelebbről is megismerkedni a pedagógia szépségeivel, és kedvet kaptam a tanításhoz, így beiratkoztam a mérnök tanárképző levelező szakára. A szakmai gyakorlatok, illetve a tanulmányi irodában végzett munkám során szoros kapcsolatba kerülhettem a diákokkal. Különös elkötelezettséget érzek támogatni mindazokat, akik valamilyen formában “kilógnak a sorból” és nehezebben találják meg a hangot a környezetükkel. – Öt éve élek az Egyesült Királyságban, Winchesterben, 2015-től dolgozom önkéntes asszisztensként a Southamptoni Magyar Iskolában.
A mai alkalommal sokat játszottunk. A “testvérpárbaj” nagy sikert aratott.
Bár az időjárás nem kényeztetett el bennünket a jókedvünk töretlen. Számháború után irány a hinta!
A nagyok is vidáman versenyeztek. Hajrá!
Az ünnepi tortából mindenki kapott. Finom volt! Még sok-sok sikeres tanévet Southamptoni Magyar Iskola!
Köszönjük szépen a részvételt Mindenkinek! Jó volt a mára már (majdnem) felnőtté cseperedett egykori kisdiákjainkat is viszontlátni!