Könnyek szöktek a szemekbe Southamptonban
(Lukács Rebeka Ida tollából)
Az édesanyák megünneplésének története egészen az ókori Görögországig nyúlik vissza, hiszen már akkoriban is tartottak tavaszi ünnepségeket, Rhea, az istenek anyja, és vele együtt minden édesanya tiszteletére.
Az 1600-as évektől keresztény vallási ünnepként a húsvéti időszakhoz kötődött, melyet akkoriban a húsvétot követő negyedik vasárnapon tartottak, és Anyák Vasárnapjának neveztek. Minden évben a nagyböjt közepén a legtöbb szolgáló meglátogatta az „anya” gyülekezetét, ahol megkeresztelték. A családjuktól távol dolgozó szolgálók ilyenkor szabad napot kaptak, hogy hazamehessenek és a napot az édesanyjukkal tölthessék. A látogatás előtt, külön erre az alkalomra, ajándékként elkészítették az anyák süteményét, a tetején marcipánnal díszített és sok aszalt gyümölccsel készült Simnel-tortát. A hagyománnyá vált süteményt együtt tudták elfogyasztani az összegyűlt családtagok.
Magyarországon az anyák napját, a hagyományaink szerint, május első vasárnapján ünnepeljük. Az iskolákban és óvodákban a gyerekek ilyenkor különböző műsorokkal készülnek, verset mondanak, énekelnek és a kézzel készített ajándékok mellett virágot is adnak az édesanyjuknak. Nagy szerencse érheti tehát azt az édesanyát, aki az Egyesült Királyság magyar közösségének a tagja. Az ő számukra ugyanis az anyák napja nem csak egyszer egy évben, de rögtön kétszer is megünneplésre kerülhet.
Éppen ez történt a Southamptoni Magyar Iskolába járó gyermekek anyukáival is. Southamptonban ugyanis május 12-én nagy ünnepséggel és különleges ajándékokkal készültek az édesanyák köszöntésére. Az előkészületek már az előző alkalmon megkezdődtek. Kicsik és nagyok is verseket, énekeket tanultak. És mindenki elkészített egy-egy hőre száradó gyurma ékszertartót a saját keze lenyomatából. Miközben az iskola tanárai és dolgozói közösen összefogva felvettek egy-egy rövid, anyákhoz szóló, őket dicsérő és üdvözlő videót, minden egyes, az iskolába járó kis- és nagy gyerekkel.
A gyurmák kiégetése, az ajándékok becsomagolása, a videók összevágása, a versek és énekek megtanulása és tökéletesítése, mind-mind olyan háttérmunka, ami talán a szemnek láthatatlan. Mégis ezek azok, amik végül megszépítik, tökéletessé teszik azt az alkalmat, amire mindenki figyel, ami végül a megkoronázása minden fáradtságos percnek. Ez az alkalom pedig, májusban a Southamptoni Magyar Iskolába is elérkezett.
A tanítási nap lényegében szokásosan indult. Minden gyermek a saját termében kezdett, ahol beszélgettek az ünnepről, átismételték a verseket és énekeket, gyakorolták a táncokat. Mikor minden csoport végzett az utolsó simításokkal, akkor egy terembe gyűltek szülők, diákok, tanárok. És megkezdődhetett a lényeg: maga az ünnepség. Szép volt, nagyon. Látni az édesanyákat nevetni és könnyezni. Örömtől és büszkeségtől csillogó szemekkel a gyermekeiket nézni.
Így, már hónapok óta távol az édesanyámtól, azokban a percekben kicsit elveszett a tömegben a tekintetem. Édesanyámra gondoltam, és arra, hogy én mi mindent köszönhetek neki. És, hogy ezek a kicsi gyerekek még nem is tudhatják, mi minden áll előttük. És még mennyi mindenért lehetnek majd hálásak annak az embernek, az édesanyjuknak, aki őket a világon a legjobban szereti, és a legtöbbet segíti.
Szóval ezen a különleges napon, minden apró részletnek arról kell szólnia, hogy kifejezzük hálánkat és szeretetünket, azok iránt, akik a legtöbbet adták nekünk: az anyukánknak. Úgy érzem, hogy a southamptoni magyar közösségben nagyon is értik, látják, hogyan kell ezt a napot megünnepelni. Ez az anyák napja szerintem az első, ami számomra is felejthetetlen élmény lesz. Ezért pedig minden előzetes munka és fáradtság megérte. Köszönöm.