Magyar Iskola – Június – Második rész
„A hagyományőrzés nem a hamu imádása, hanem a tűz továbbadása.” (G. Mahler)
Drága Kriszta és Gergő! A Southamptoni Magyar Iskola összes korábbi és jelenlegi szülőjének és kisdiákjának a nevében is hálásan köszönjük, hogy alkalomról alkalomra elhoztátok a gyerekeinknek a tüzet az elmúlt 10 évben! Isten éltessen Benneteket! Boldog 10. születésnapot Csillagszeműek Anglia!

“Dr. Paládi-Kovács Krisztina már gyermekkorában is rajongott a táncért: tanult balettozni, jazzbalettet és színpadi táncot, de a nagy kedvenc mindig is a néptánc volt. Kisiskolás korában ismerkedett meg a magyar néptánccal, a gimnáziumi évek alatt a Vasas Művészegyüttesben, az egyetemi tanulmányok mellett pedig az Építők Vadrózsák Művészegyüttesében táncolt. Részt vett néptánc oktatói képzésben és a Tímár Sándor által vezetett Állami Népi Együttes utánpótlás csoportjába is felvételt nyert. A táncos karrier helyett azonban végül a jogi pályát választotta, de továbbra is rendszeresen járt táncházba, népzenei rendezvényekre.
A külföldön töltött évek során, Athénban, Amszterdamban, Londonban és Guildfordban élve Krisztina megtapasztalta, hogy milyen fontos, hogy az ember saját kultúráját ismerje, hagyományait ápolja és gyökereit ne feledje, tiszteletben tartsa. Ugyanakkor az új kultúrák ismerete szélesítette látókörét és gazdagította élettapasztalatát.
Krisztina 2014-ben – a világszerte ismert Csillagszemű Táncegyüttes támogatásával -megalapította a Csillagszeműek Anglia táncműhelyt, hogy az Angliában élő gyermekek is megismerkedhessenek a Timár módszeren alapuló néptánc oktatással. A Tímár módszer a néptánc világában azt jelenti, amit a Kodály módszer a zenében. Ennek lényege, hogy minél több gyermek, minél kisebb korban ismerkedjen meg a még elevenen élő néptánc és népzene hagyománnyal, nemcsak a színpadi megjelenítés által, hanem mindez mint megélt tap asztalat kerüljön be a gyermekek mindennapi életébe.
Erre az eleven élményre csodálatos nevelő ereje és közösségteremtő hatása miatt a felnövekvő nemzedéknek nagy szüksége van. Különösen nagy szükségünk van rá itt, külföldön, hogy gyermekeink gyökereiket, kultúrájukat megismerve egészséges önbizalomra tegyenek szert, ami egész életükben, akár odahaza, akár külhonban élve javukra válik.” Forrás: A Csillagszemű Táncegyüttes hivatalos oldala: www.csillagszemu.hu

,,Dicsérem a táncot, mert szabaddá tesz a nehéz dolgoktól, és mert azt, aki egyedül van, bevonja a közösségbe. Dicsérem a táncot, mert az egészséget és a szellem tisztaságát szolgálja, mert könnyeddé teszi a lelket. A tánc átváltoztatja a teret, az időt és az embert. Ezeket mind az agy, az akarat és az érzések által a szétesés fenyegeti. A tánc az egész embert követeli. Az embert, aki szíve középpontjában van lehorgonyozva, oda, ahol nem rabja a szenvedélyeknek, embereknek és dolgoknak, oda, ahol nem rabja az elhagyatottság démonjának saját énjében. A tánc felszínre hozza a szabad embert, a könnyed embert, egyensúlyba hozza minden erővel szemben. Dicsérem a táncot. Ó, ember, tanulj meg táncolni! Különben nem fogják tudni az angyalok, hogy mit kezdjenek veled a mennyben.” Szent Ágoston

Az iskola ajándéka Furmen Erzsébet kavicsművész munkája.

De minden gyerekünk is készített Krisztának ajándékot. A Tölgyfa csoportban készült gyönyörű munkák egyike :

A Fenyőfa csoport meglepetése közül az egyik csodálatos munka :

A Gesztenyefa csoport szépséges tablója :

Köszönjük Kriszta és Gergő a fergeteges táncházat! Köszönjük Mindenkinek, hogy csodaszéppé varázsoltátok a Csillagszeműek Anglia 10. születésnapját!




