Magyar Iskola – Április
“Az azonos nyelvet beszélők akkor válnak nemzetté, ha közös hagyománnyal is rendelkeznek.”
L. Simon László
2023. április 21-én a Nemzetpolitikai Államtitkárság szervezésében ismét sor került a Hétvégi Magyar Iskolák Találkozójára. Ez már a hatodik találkozó, 31 országból 160 iskolavezető volt jelen. A Southamptoni Magyar Iskola is köszönettel elfogadta a meghívást és örömmel vett részt a találkozón.
Néptánctanárunkról Paládi-Kovács Krisztáról és családjáról remek kisfilmet készített a Duna TV. Nézzétek meg! Nagyon büszkék vagyunk Rátok Kriszta és köszönjük szépen a munkátokat Paládi-Kovács Család és Csillagszeműek Anglia!
Ma is roppant szorgalmasan dolgoztunk, hisz közeleg az anyák napja és nagyon szeretnénk örömet okozni az anyukáknak, nagymamáknak. Milyen meglepetéssel készültünk? Ezt csak legközelebb árulhatjuk el 😊!
A napot dr. Bereznai Miklós fizikus előadásával zártuk. Ezúttal az ü v e g -ről hallhatunk, úgy, ahogy eddig még nem. Az előadás az „Érdekességek a bevonatos építészeti üvegek világából” címet viselte és megtudhadtuk, hogy egy hajszálnál vékonyabb réteg mi mindent képes megváltoztatni. Köszönjük szépen Miki!
„Egy
üveg-szilánk
megcsillan a
napfényben
(pillanat műve)
végtelen mondat
egy-egy szava
vagyunk és
még azt sem
értjük”
Fodor Ákos
ÉS VERS – LIX. évfolyam, 15. szám, 2015. április 10. https://www.es.hu/cikk/2015-04-10/fodor-akos/egy-uveg-szilank-megcsillan-a-napfenybenpillanat-muve.html