Magyar Iskola – Március
“Süvegemen nemzetiszín rózsa,
Ajakamon édes babám csókja;
Ne félj, babám, nem megyek világra:
Nemzetemnek vagyok katonája.”
Magyar Iskola – Február (video)
“Hull a szilva a fáról..”
Magyar Iskola – Február
“Gyerünk, gyerünk, indul a hathengeres limbó-hintó,
Aki átbújik a léc alatt, velünk jöhet.
Vigyázz, lejjebb is megy még a léc,
Hajolj hátra, míg földet érsz!”
Hungária (Fenyő-Novai)
Aki 2017 február 11-én Chandlers Fordban járt izgalmas kavalkádba csöppent. Találkozhatott a szelìd Süsüvel és a galád Sárkányfűárussal, a szépséges Macskacicòval és a legkisebb királyfival. A szilvafáról lepottyanó kis szilvával, Csupafüllel a beszédes nevű kisnyuszival, aki mellől persze a Kockásfülű sem hiányozhatott. Velünk ünnepelt a nevetős Piroska és a komoly nagymamája, táncra perdült Jancsi és Juliska. A kicsi fürge ürge, a bátor Rumini és vagány barátja is nagy sikert arattak. Erre kószált a két paripa Csoda és Kósza, sőt gróf Széchenyi is beugrott látogatóba, és magával hozta William és Adam Clarkot is. Boszorkányokkal, kalózokkal, csíkos tigrisekkel, kiscicákkal, nyalka huszárral, piros kalapos gombával, Bogyóval és Babócával meg egy örökké mosolygó kis Minionnal is találkozhatott a hozzánk betérő. Olvass bele >>
Magyar Iskola – Január
“Tavaly télen két cinke,
széncinke és kék cinke
– mind a kettő szép cinke –
szállt az ablakomba.
Egyik fején szénsapka,
másik fején kék sapka,
így ültek az ablakba –
de örültem nékik!
Kaptak diót, tökmagot,
mind a kettő jóllakott.
Azt se mondták, jónapot,
s máris elröpültek.“
Zelk Zoltán: Két cinke (részlet)
A mai alkalommal a kisebbekkel régi barátunkat, Kippkoppot, kísértük el. Sétáltunk vele a nagy hóban, dombra föl és dombra le, aztán segítettünk neki megmenteni a kis széncinkét. És ha már Southamptonba nem jutott a hóból, legalább a Magyar Suliban készítettünk hóembert. Nem is akármilyet, megmutatom: Olvass bele >>
Magyar Iskola – December
“…Hoztam nektek fiúk, lányok
Bő zsákomban boldogságot,
Bátorságot, békességet
Jó sokáig élvezzétek!…”
Molnár Gyula: Télapó (részlet) Olvass bele >>
Magyar Iskola – November
Különleges alkalom a mai. Rumini, a híres, vagány kisegér szerzője látogatott el hozzánk. Berg Judit – József Attila-díjas írónő – a kisebbeket a CI-PE-LŐ CICÁK segítségével varázsolta el, a nagyobbak izgatottan követték a sakkbirodalomba tévedt gyerekek kalandjait. Mindannyian nagy érdeklődéssel hallgattuk a kisebb-nagyobb műhely- és kulisszatitkokat. Olvass bele >>