Magyar Iskola – Június
Egyszer volt, hol nem volt, valamikor réges-régen, az igazságszerető Mátyás királynak… Olvass bele >>
Magyar Iskola – Hírmondó
Iskolánk vezetője, Gonda Hédi, sikeresen részt vett a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karán a diaszpórában magyar nyelvet és kultúrát tanító pedagógusok két féléves szakirányú továbbképzésén. Ezúton is nagy-nagy köszönet illeti Kövecsesné Dr. Gősi Viktóriát, Balogh-Pécsi Anettet és Dr Lampert Bálintot a rendkívül színvonalas és roppant hasznos képzésért! Olvass bele >>
Magyar Iskola – Május
„Bárcsak el tudnám neked mondani, de nincsenek rá szavak,
hogy a hálám egyre nő, mint folyammá duzzadó kis patak,
kevés a szó, hogy köszönöm, de lehet, hogy nem is kell mást mondanom,
talán elég lesz az is, ha szeretettel ölel át két karom.”
Molnár Orsi: Kevés a szó
Fotó: GH Olvass bele >>
Magyar Iskola – Április
“Az azonos nyelvet beszélők akkor válnak nemzetté, ha közös hagyománnyal is rendelkeznek.”
L. Simon László
2023. április 21-én a Nemzetpolitikai Államtitkárság szervezésében ismét sor került a Hétvégi Magyar Iskolák Találkozójára. Ez már a hatodik találkozó, 31 országból 160 iskolavezető volt jelen. A Southamptoni Magyar Iskola is köszönettel elfogadta a meghívást és örömmel vett részt a találkozón.
Magyar Iskola – Március
Juhász Gyula: Március idusára
Vannak napok, melyek nem szállnak el,
De az idők végéig megmaradnak,
Mint csillagok ragyognak boldogan
S fényt szórnak minden születő tavasznak.
Magyar Iskola – Farsang 2023 – második rész
„Farsang, tarka nép, suhog a selyem ragyog a bársony, virit a csipke, libeg a szalag, száll az ének, a dal, a kacagás. Carnevale, carnevale!”
Moly T: Karnevál (részlet)
A kicsik után a nagyok (középső és tini csoport) is kitettek magukért, igazán színes, hangos, vidám farsangi kavalkádba csöppenhettünk. Megcsodáltuk a fantasztikus Best of Nagyék válogatást, itt volt az Animal Cannibals és hozott három szuper takarítókislányt, „Gizike”, „Terike” és „Marika” pillanatok alatt rendet rakott. Úrrristen! Ki ez a lá-áány? – kérdezte a „Valmar” „Szikora Robival”. Aladár pedig „egy Forintért megmondja”. Károly bácsi igazoltan volt távol, Szerénke szardíniamérgezést kapott, de Irma néni, Lukrécia és Frakk jelen volt! Ludas Matyi is megfenyegette Döbrögit, az okos lány pedig hozott is ajándékot, meg nem is. „Tudod ki fut ki a világból miattad? A tej, ha sokáig forralod!”* – oktatta ki a cseppet arrogáns koala a vadászt, de aztán pillanatok alatt békét kötöttek és „Paprikás Csirkével” együtt belevetették magukat a játékokba.